Intézkedési csomagot terjesztett elő az Európai Bizottság az uniós polgárok egészségének védelmére, valamint az ágazatban dolgozó vállalkozások tevékenységének segítésére. Külön foglalkoznak a az Európában vezető haláloknak számító szív- és érrendszeri betegségek problémakörével.
Szerző(k): G. É.A rezsicsökkentés bevezetése óta eltelt időben mintegy 70 százalékkal csökkent Magyarországon az energiaszegénységben élők aránya, azaz a lakosság azon része, amely képtelen a közműszámlák kifizetésére időben. Míg 2013-ban minden negyedik magyar érintett volt az energiaszegénységben, addig mára az uniós átlagot megközelítő 7,1 százalék a lakosság ezen része.
Szerző(k): Farkas TiborBaranyában, Somogyban, Tolnában és Zalában a délelőtti órákban kisebb mennyiségű ónos eső, a ködös területeken pedig ónos szitálás is előfordulhat, ezért érdemes fokozottan óvatosnak lenni az utakon.
Szerző(k): T. E.Az amerikai elnök jogi képviselői egy floridai bíróságon 10 milliárd dolláros keresetet nyújtottak be a BBC ellen, amiért megváltoztatták Trump beszédét.
Szerző(k): G. É.Őt év után ismét csatlakoznak az Európai Unió oktatási és szakképzési csereprogramjához a britek. A diákok 2027-től kezdve tanulhatnak megint az Erasmus jegyében külföldön, illetve akkortól fogadják az angol egyetemek is a más országból származó hallgatókat.
Szerző(k): G. É.Minden fontos devizával szemben veszített erejéből reggelre a magyar valuta.
Szerző(k): G. É.A miniszterelnök írásban érdeklődött az orosz elnöknél arról, hogy az Európai Unió által befagyasztott orosz vagyon elvétele esetén milyen válaszlépésekre számíthatnak a tagállamok. Orbán Viktor szerint Magyarország levédte magát az orosz ellenlépésekre.
Szerző(k): T. E.Merész prognózissal rukkolt elő az amerikai nagybank: egy Tisza győzelem elhozná a 360 forintos eurót, a Fidesz újrázás viszont 390-ig gyengítené a magyar devizát.
Szerző(k): Sárosi ViktorEgy friss kutatás adatai szerint a fiatal magyar kutatók többsége fontolgatja a pályaelhagyást a megalázó bérek, a kiégés és a diszkrimináció miatt. Az MTA a tudományos pálya válságára hívja fel a figyelmet, az Akadémia sürgető változtatásokat követel.
Szerző(k): Koncsek Rita